Zsurki templom és harangláb története.
 
 
Zsurk község neve személynévből ered - talán
Dienes Zsur földbirtokosról - először Zsurnak
neveztetett. II. Endre király 1212-ben Bánk is-
pánnak adományozta. A XIV. században a
Bánffy család, a XV. és XVI. sz.-ban a Loson-
czyak birtoka volt. A falunak 1556-ban 65-70
lakója lehetett. A Tisza vize és az erdőségek
biztosítottak megélhetést az évszázadokon át.
A református egyház a községben 1540-ben alakult (az 1886. évi egyházkerületi névtár tartal-
maz erre nézve adatokat). A reformáció előtti egyházi állapotokról nincsenek adataink.
Az első harangot, melynek súlya mintegy másfél mázsa volt, 1509-ben vagy 1609-ben öntötték.
1826-ban átöntötték, majd 1915-ben rekviráló katonák erőszakkal elvitték. Amennyiben az
1609-es évszámot fogadjuk el, úgy nyugodtan állíthatjuk, hogy ekkor már reformátusoknak
készült a harang.
Ha volt harang, kellett lennie haranglábnak, sőt templomnak is. A jelenlegi egyik harang
1655-ből való, súlya 150 kg és száz köböl búzáért vették a hívek.
Zsurk címere
 
 
A harang felirata ez:
* IN HONOREM DEI FUDIT ME GEORGIUS WIERD IN EPPERIES ANNO DOMINI 1665 *
1762-ben leégett a parókia s vele együtt elégtek a régi iratok is, ezért fedi
sűrű homály az ezt megelőző idők eseményeit.
 
Nagy Máté Pál, Zsurk akkori prédikátora 1809. március 4-én ezt jegyezte fel:
" a régi meg avult templom helyett -mely 1790-ben épülhetett paticsból-, építtetett tisztes-
séges fa templom 1794-95-ben. Ez megékesíttetett illendő székekkel, két karokkal -a
napkelet felőli az oskola mester és tanuló gyermekeké, - cathedrával, mely még az 1646.
esztendőben építtetett, az ócska helyében készíttetett a templom újonnan való építésekor.
Az elég magos fa torony nap szállat felőli végén áll a templomnak."
 
 
A fatemplom közel 100 esztendeig állt. Helyére Almássy Sámuel idelyén
kőtemplomot terveztettek Krispin Ferenccel. Az építéshez az egyház
adta az összes anyagot és fuvart, a napszámosokat pedig az építész.
A vállalási összeg 1000 forint volt. Az alapkövet a templom délnyugati
sarkában helyezték el 1891-ben. Mivel a templom 1790-ben készült,
kazettás mennyezete ekkor még igen jó állapotban volt és meg akarták
tartani az új mennyezeteként is. Ezért nem szedték szét azt, hanem - a
szájhagyomány szerint - alátámasztották s elbontották alóla a régi temp-
lomot. A kőtemplomot ugyanolyan szélességüre tervezték, mint a régi
volt, csak nyugat felé hosszabbították meg azt még abban az évben.
 
 
A térfogat bővítése céljából épült a déli 4 x 6 méteres oldalhajó, ezen van a templom egyetlen be-
járata. Ennek mennyezete sík, vakolt s az egészet egy diadalívszerű kapu választja el a kelet-
nyugati 8.5 x 22 méteres belső tértől, amelyben így összesen 350 ülőhely van.
A sík kazettás mennyezet tábláit allegorikus ábrázolások, vázában lévő virágok és ornamentális
medalionok díszítik. A táblákat egymástól elválasztó, barnára festett léckeretek kereszteződését
négylevelü fűrészelt rózsák emelik ki. A nyugati karzatelő közepén a szövetségláda képe látható,
majd mindkét oldalt négy-négy mezőben lévő táblákat rokokó díszű medalion tölti ki tájképes és
virágos ábrázolásokkal. A két szélen levőt sugár irányú bordázat veszi körül, bennük cserépben
virágok nyílnak, ami együttesen a Szentlélek munkájára enged következtetni.
A karzetelő 11 mezejét karcsú oszlopok választják el egymástól. A keleti karzaton 4 fekvő
mezőben a Tisza folyót láthatjuk, míg középen a templomépítést megörökítő emléktábla szövege
olvasható. A szószékkorona 1790-ben készült, a szószék és a Mózesszék 1891-ben. A templom
keleti vége nyolcszög harmadik oldalával záródik.
Közvetlenül a templom nyugati homlokfala előtt áll a 35 méter magas több száz éves fa harangto-
rony. A korábbi templom nem volt ilyen közel hozzá, de a jelenlegi templomot éppen errefelé
hosszabbították meg. A tornyot 1882-ben aláfalazták és zsindelyezték. A második szoknya alatti
részt azért falazták be, mert a torony kissé megrokkant, jóllehet óriási gerendák tartják.
A függőleges gerendák majdnem 14 méter hosszúak és 30x30 cm vastagok. A tornyot 1924-ben
újra zsindelyezték és gombot tettek rá.
Tóth János szerint:
"a harangtorony császár-fáját valóságor ducrendszer merevíti ki a torony oszlopokhoz."
A galéria rész kissé kiugrik s ezzel külön hangsúlyt kap a szoknya és a felső rész közötti torony-
törzs karcsúsága, melynek három oldalán egy-egy zsalugáteres ablak van. A sisak négy fiator-
nyos, felmenő tűje a fiatornyok magasságától kezdve nyolcszögletü.
A zsurki és más hasonló haranglábak olyan építészeti gyakorlatot őríznek meg, amely a gótika
korában alakult ki. Ám nem csak megőrízték, hanem tovább is fejlesztették - minden későbbi
nagy stílusirányzatból magukba olvasztottak néhány elemet.
Igy a tető magas elkeskenyedő, zsindellyel borított, négy fiatornyos formája a gótikát idézi, de a
harangok elhelyezésére szolgáló kiugró rész oszlopainak faragása, íves nyílásai a reneszánszra
emlékeztetnek. Ugyanakkor a torony törzsén lévő ablakok szép, profilos keretei pedig a barokk
népies változatának tekinthető.
Mindez egységben van, egyik sem bántó, egyik sem zavarja a másikat. Ez a népi építészet
harmónia teremtése.
A torony 271 kg-os harangját Walser Ferenc öntötte 1925-ben Budapesten.
 
Felirata:
"Ércnyelven zengje évszázadokon át: a jótéteményről ne feledkezzetek meg, mert ilyen
áldozatokban gyönyörködik az Isten. /Zsid.13.16./ Dicső Istennek! Öntötte a zsurki ref.
egyház az Úr 1925. évében Huszár Mihály kezdeményezésére: Z.Pócsik Károly, Doktor Béla,
Kovács Elek, V.Pócsik Albert és Doktor József segítségével gyüjtött amerikai adományból.
Ezt hirdesse nevem: New-Brunswick-Amerika."
 
 
Főoldal   Vissza
 
(c) 2001-2002 Kossuth VT.
Az oldal szerkesztője: Szabó Zsolt